Logótervezés, járműdekoráció

Projektünk az MTMG Logisztikai Zrt. arculatának teljeskörű kialakítását foglalta magában. Magyarországon összesen 40 vasútvállalat van, ebből mindössze 10 magyar tulajdonú. Az MTMG egy 2005-ben alakult 100%-ban magyar tulajdonú vasúttársaság, mely vasúti fuvarozással foglalkozik. A fuvarozott áruk jellemzően nagy súlyú, nagy terjedelmű tömegáruk, pl.: gabona, fémből készült termékek. Jelenleg több nagy teljesítményű Ludmilla típusú diesel mozdony van a birtokukban, melyek száma folyamatosan bővül. Ez a fajta Magyarországon a legnagyobb vontató képességgel rendelkezik, azaz a 3000 lóerő beépített teljesítményével lényegesen többre képes, mint a diesel kategóriában 2. helyezett 1750 lóerős versenytársa.

A kezdő lépések:

A cég már rendelkezett egy emblémával, viszont az még a korábbi foglalkozási körükre utalt, mely a kikötői átrakodást helyezte előtérbe nem a szállítmányozást. Az új logóhoz a megadott iránypontok és tulajdonságok alapján inspirációt gyűjtöttünk a témába illeszkedő formában, majd a legfontosabb jellemvonásoknak az alábbi szavakat határoztuk meg:

  • Erő és teljesítmény
  • Európai szintű szállítmányozás
  • Pontosság, megbízhatóság, precizitás

A logóvariációk:

A fent említett tulajdonságok mellett fontos szempont volt, hogy az embléma a mozdonyok oldalán is megjelenjen, ezzel adva egy könnyen beazonosítható karakteres megjelenést az MTMG-nek. Tervezéskor 3 különböző irányt készítettünk, melyeknél az egyértelműbbnek tűnő kulcsszavak mellett az intuíció keltése volt a főbb tervezési szempont. Elsőként az „őserő”-t próbáltuk megjeleníteni, ahol egy hatalmas és robusztus mamut sziluettje került fúzióba egy „M” betűvel, ezzel alkotva egy egységes logót.

 

 

Másodiknak a precizitást és a célba juttatást helyeztük előtérbe. Itt egy mesterlövész által kilőtt golyó vagy éppen egy száguldó mozdony alakja éri el célját. Geometriaformák segítségével alakítottuk ki az embléma befoglaló formáját, ami egy stabil lábakon álló négyzet, közepén egy körrel, mely a végcélt hivatott megjeleníteni.

 

 

Végül egy klasszikusabb vonalat képviselő logotípiát készítettünk. Ebben az esetben az MTMG nagybetűi vannak enyhén megdöntött pozícióban mely a sebességre és a haladásra utal. A G karaktere felett helyett kapott egy plusz szimbólum, mely magyarázatot ad a logó alatt elhelyezett „Transporting more” azaz szabadfordításban „Több mint szállítmányozás” – szlogenre. Végül ez a variáció lett a kiválasztott irányvonal melyen további finomításokat hajtottunk végre.

 

 

A végleges logó:

A kiválasztott logó minimális változtatás után nyerte végső formáját. A G betű egy karakteresebb megjelenést kapott, melynél az M-ből egy negatív formát kivágva helyezi a térben előrébb magát. Ennél feltűnőbb különbség a nyílforma az embléma jobb oldalán, ami az előre mutatást és a kitűzött célok sikeres elérését szimbolizálja. A szlogen mérete csökkent az előzhöz képest, de a betűtípusa valamennyivel erőteljesebb lett. A végleges logó kulcsa, hogy az MTMG erős, tömör lineáris karaktereire nagyon jól reagál az alatta elhelyezkedő szlogen vékonyabb, levegősebb megjelenése. Erre az ellentétekre helyezett egyensúllyal értünk célba az embléma megalkotásakor.

 

 

Mozdonygrafika – tervrajz

A tervezés ezzel a második fázisba léphetett, ami a mozdonyok egységes, az arculatba illeszkedő megjelenését foglalta magában. Ehhez segítségünkre volt egy alap tervrajz a Ludmilla-ról. Ezt kellett átalakítanunk és méretarányosan megrajzolnunk ahhoz, hogy az MTMG által meghatározott pontos típussal azonos legyen. Miután elkészítettük a végleges tervrajzot minden szükséges nézetből kezdődhetett a tervezés.

 

Mozdonygrafika – tervezés

A mozdonyok grafikai megjelenésének kialakítása előtt több fontos megkötést szem előtt kellett tartanunk. A mozdonyok a használatba helyezésük előtt teljeskörű javításon esnek át, ez magába foglalja a karosszéria teljes javítását és emellett új festést is kapnak. Számunkra technikailag ez azt jelentette, hogy kizárólag a RAL skála árnyalatai alapján választottunk színeket. Megkötés volt továbbá, hogy 2-3 színnél többet ne használjunk, de törekedjünk a színkontrasztokra helyezett design-ra. Arculati színnek már meghatározott közép-kék adta a mozdony alapszínét és végül ez kapott kettő kiegészítő színt a mély-kéket és a kontrasztot erősítő lilát. A mozdony oldalán helyet kapott az általunk tervezett logó, illetve a cégcsoport másik tagjának emblémája is fehér színben.

 

Elfogadott látványterv

Vélemény, hozzászólás?

Hozzászólást csak egy név megadásával lehet beküldeni.

A hozzászólás mező ne maradjon üresen.