Új termék megjelenhet egy esetleges akvizíció esetén is, vagy a cég saját, természetes evolúciójában rejlő potenciál is manifesztálódhat új termék formájában. Ez az új termék jellegében lehet hasonló az eredeti termékkoncepcióhoz, de lehet olyan is, ami már a kezdetektől, de egy idő után mindenképp, követeli a saját szuverén márkaéletet magának. De lehet, hogy még csak az ötlet fázisban tart, és még csak latolgatod, hogy melyik úton indulj el.
Mi ilyenkor a jó hozzáállás?
Hát azért ez sok mindentől függ.
· Függ attól, hogy ki voltál eddig, hogyan ismer téged a világ. Mennyire azonosítanak a már meglévő márkáddal.
· Az új terméked piaci helye mennyire esik messze a fádtól. Ugyanaz a célközönség?
· Mennyire rugalmas a márkád, meddig lehet tágítani az identitását?
· Meglévő márkád mint erőforrás támogatja-e az új márka céljait, vagy inkább csak összezavarná a kommunikációt?
· Van-e plusz erőforrás (idő, anyagiak, kreativitás) egy teljesen külön márkaidentitás létrehozására?
A „Járt utat a járatlanért el ne hagyj” probléma.
Ha van egy ikonikus márkád, akkor nagy a kísértés, hogy a farvizén belavíroztasd az új márkád a piacra. Ebben van logika, és megfelelő termék esetén – legalábbis az elején – ez egy kézenfekvő és optimális megoldás. Sokszor azonban az új temékünk nem passzol a régi keretekbe, és a járt úton csak döcögve fog haladni.Vagy olyan is előfordulhat, hogy alapvetően illik a meglévő keretekbe az új márka, de az ikonikus fő márka fénye elvakít minden mást maga mellett. És erre számítanod kell akkor is, ha az az ikonikus márka a tiéd, és akkor is – annál inkább –, ha az valaki másé. Van, hogy egy márka annyira összefonódik egy termékkel, hogy a cég ebbe a szerepbe be is skatulyázódik.
Skatulyák
A skatulyák az emberi psziché rendteremtő igényének termékei. A világból sokkal (sokkal-sokkal) több inger ér minket, mint amit a tudat feldolgozni képes. Ami nem akad fenn a tudaton, de lényeges, az megy a tudattalanba, a többi meg maximum csak az idegrendszerünket terheli. A skatulyákban ez a tartalom vegyesen foglal helyet, de mi csak a címkét látjuk, amit a tudat sommásan ráaggatott. Ez a címke összefoglalja, hogy mit gondolunk a skatulya tartalmáról: egy kulcsszó, egy szlogen, magyarán ez a közhely.
A közhelyek mögött egy egész univerzum rejtezik, de mi rendszerint megelégszünk azzal az egy állítással. A közhely az a titok, amiről azt hisszük, hogy értjük. És az az érdekes, hogy ez a tudásunk az élet átlagos helyzetein bőven átsegít.
A marketingben pedig tulajdonképpen ez a célunk, hogy a termékünket betegyük egy ilyen közhelyszerű skatulyába („Cserép helyett mondd: Bramac.”, „Xeroxozás”), amit nagyjából úgy könyvelünk el, mint valami igazság, mint ahhoz a dologhoz tartozó identitás.
Analóg példák
Ismert jelenség, hogy színészek is képesek beragadni szerepekbe, vannak, akiket nem szívesen látunk másfajta szerepben, mint amit megszoktunk. Vagy: ikonikus filmek esetén is veszélyes vállalkozás folytatásban gondolkodni. Minden nagy rendező aggódik, hogy amit alkot és sikeres lesz, az valami egyszeri tünemény, és félnek, hogy egy folytatás, ami nem sikerül annyira, mint árnyék rávetül még az előző rész sikerére is. Ezekből a példákból van több (pl. Matrix, Sicario, Karib tenger kalózai.)
De például a Keresztapa, a Star Wars eredeti trilógia vagy a Terminátor esetében a második rész túlszárnyalta az első részt, és annyira jó lett, hogy miattuk a gyengébb harmadik rész is elfogadottabb lett, a rengeteg kritika ellenére is.
És itt is megmutatkozik a márka-alapértékek meglétének fontossága: mert a közönség, a vásárlók észre fogják venni, hogy tényleg értéket kínálunk-e nekik, vagy csak pénzt akarunk keresni rajtuk.
Vagy itt van egy másik érdekes jelenség: gondoljunk az István, a király óriási és évtizedekig tartó sikerére. De vajon hányan tudnák fejből megnevezni a további két Szörényi rock-opera címét? Én sem tudnám, pedig én még ahhoz a generációhoz tartozom, amelyiknek beleégett a tudatába az István, a király.
De miért van ez? Nem termelt elég kreditet az ikonikus első rock-opera? És nem arról van szó, hogy nem tetszik a többi, hanem hogy az embereknek csak a töredéke hallgatott egyáltalán bele ezekbe a darabokba. Én sem tettem.
Ez egy olyan érdekes pszichológiai jelenség, amit érdemes tekintetbe venni.
Ha egyszer már letettél 100%-ot az asztalra, többé nem lesz tőled elég a 90%. Pedig ahogy a szerelemnek, a szellemi alkotásoknak és a termékeknek is van egy életciklusa.
Az elköteleződéssel járó kirekesztés haszna...
És ez nem is csak feltétlenül a művek/termékek minőségéről szól, hanem egy emberi sajátosság, amivel számolni kell: ha van egy szerelmem, nekem ugyan hiába mutogatják a többi lehetséges választást (ember, autó, focicsapat, párt, stb.), mert annyira kitölti a lelkemet (!) a választottam (meg a lila köd), hogy oda nem nagyon fér be más.
Pszichés haszna van az ilyenfajta monomán elköteleződésnek: csökkenti a kognitív terhelést, nem kell gondolkoznom, mert már választottam. És ha már én választottam, akkor a választásomat szeretném helyesnek látni.
...és veszélye
Márpedig minden más opció próba alá veti a döntésem helyességét. Ezért még csak ki sem akarom próbálni (nem akarunk állandóan a kognitív disszonancia céltáblái lenni), jobb a békesség. Új termékek bevezetésénél mindig számítani kell erre, hogy már létezik egy keret, amiben az emberek ehhez a kérdéskörhöz (amire az új termékünk is választ kínál) viszonyulnak.
Emlékszik még valaki a Google Plus-ra? Annak az esete is megmutatja, milyen összetett dolog az üzleti siker, és hogy a végtelen pénz még nem elég a sikerhez. Nem értettük, mit akar a Google, mikor ott van már a Facebook. 2011-et írtunk. Ma meg kábé mindenki a Tiktokot majmolja, ami bombaként robbant a megfelelő pillanatban és az annak megfelelő koncepcióval, és úgy tűnt az emberek éppen erre vártak.
Az elköteleződés perspektívái
Az emberi egó egy aranybánya a marketing számára. Az elköteleződési hajlamot ügyesen és természetes módon meg lehet csavarni, ha például a maximalizmusra kondicionáljuk az embereket („Te vagy a király!”), mert így az elköteleződés nem egy bizonyos tárgy felé fog kialakulni, hanem mindig az aktuális legjobb felé („Jár neked a...”, „Megérdemled”). Az identitást veszélyeztető tényező egyes embereknél, ha nem a legújabb iPhonejuk van, például.
A marketingben fokozottan érvényes, ahogy az életben is, hogy minden jelenségnek az idő szüntelenül áramló színfala előtt kell helyt állnia, itt kell a látvány értelmes, elkülönülő részeként legitimáltatnia magát, újra és újra, különben láthatatlanná válik.
József Attila sorai a marketing világában is érvényesek:
„Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat.”
A tegnap igazságai hamar felszáradhatnak a jelen napsütésében. A piac minden reggel ítéletet hirdet. Megjelent az iPhone, és átalakult a teljes piac, talán már csak politikusok használnak nyomógombos telefonokat. Az iPhone a járatlan út legdiadalmasabb esete. Volt. Ma már az is egy széles, kikövezett, soksávos kontextus. Hol lesz vajon a következő igazi leágazás?
Szóval, a járt út mint kontextus jelentheti a már meglévő márkád befolyásoló hatását, de az új terméked mint termékkategória saját, konkurrensek által már bejáratott értelmezési keretét is.
Illetve: a megoldandó probléma mélyebb, akár archetipikus vonatkozásainak vagy éppen a természet működési elveivel megegyező működésének megértését is szükségessé teheti.
Forduljunk rá kicsit a fizikára
Illusztratív példának a városi kitaposott, lerövidítő utakat tudnám felhozni: hiába készítettek járdát nekik a mérnökök, az emberek ezeken a nem hivatalos ösvényeken előszeretettel járnak. Miért? Mert a természetben minden folyamat a kisebb energiafelhasználás elve mentén valósul meg. Ezt érdemes tekintetbe venni, ha emberek számára tervezünk, akár városi közlekedőutakat, akár a webshopunkban próbáljuk a felhasználói útvonalat (user journey) minél jobban optimalizálni. A gravitáció a barátod.
Az értékesítési tölcsér (még mindig fizika)
Először illusztrációként akartam behozni, de most jöjjön itt egy alternatív értelmezés, mert szerintem félrevezető, ahogy általában használják ezt a marketingben, pontosabban nincs fedésben a szimbólum és a valóság.
Ugyanis a tölcsér a marketing értelmezés szerint egy olyan hely, ahonnan a legtöbb belekerülő dolog visszafordul, márpedig ez a valóságban a legritkább. A tölcsér pereme inkább olyan, mint az eseményhorizont, ahonnan már nincs visszatérés: ha oda egyszer bekerülsz, akkor nagy valószínűséggel el is jutsz az aljáig. Tehát ez a kép inkább a tökéletes konverziós módszert mutatja be, ahol a folyamat során a legjobb (legegyszerűbb) választás: a vásárlás. (Rutinos értékesítők tudnak erről mesélni. És emlékezzünk az MLM aranykorára is! Ma meg itt vannak nekünk az influenszerek meg a Tiktok).
Szóval a klasszikus marketing tölcsér helyett talán inkább a varsa fejezi ki az eredetileg neki szánt jelentést, szerintem.
Ha pedig az archetípusok is érdekelnek, lásd két korábbi cikkünket:
> Brand archetípusok I. rész
> Brand archetípusok II. rész
A járt út a könnyebbik út?
Elsőre úgy tűnik, mert kevesebb gondolkodást, kreatív erőfeszítést kíván, egyben ezek az előnyök rögtön hátrányként is megjelennek, mert így esélyes, hogy csupán egy leszünk a közlekedők közül, kisebb eséllyel fordulnak utánunk. Nagyobb a valószínűsége, hogy nem keltünk túl sok feltűnést.
A járatlan út viszont azért kockázatos, mert a feltűnés, ha keltünk, nem biztos, hogy pozitív lesz. Arra is számítanunk kell, hogy esetleg megosztók leszünk. Egy példát hoznék ide: Fiat Multipla (1998). Ugye?
Egy másik példa
Van egy barátom, aki ismer valakit, akivel ez az eset előfordult. Elmondása szerint több ilyen esetnek is tanúja volt, amaz illető.
Egy multi cég új termékkategóriával szerette volna frissíteni a termékportfólióját. Tulajdonképpen egy új almárka lett volna, de szerettek volna valami radikálisan mást megjelenésben és kommunikációban, mint amit egyébként az anyamárka képvisel: konzervatív, biztonsági játékos kommunikációt minden téren, semmi provokáció, semmi nagy kilengés a biztonságos középszerből.
Ezt igazából szerették volna megtartani, de valahogy mégis meg akarták csavarni az új termékek személyiségét, hogy sokkal figyelemfelkeltőbb, játékosabb, humorosabb legyen, ami egy önjáró (virális) marketinget is indukált volna szándékuk szerint. El is készült a briefnek megfelelő kreatív anyag, de hogy-hogynem a cég végül beijedt és a végeredmény: még az anyavállalat eredeti kommunikációját is alulmúló, unalmas kampány lett a végeredmény.
Miért történik ez oly gyakran?
Ez a tömegtermékek 22-es csapdája: ha sok emberhez akarunk szólni, akkor nem lehetünk túlságosan provokatívak, mert megosztók leszünk. Viszont ha nincs bennünk kellő spiritusz, akkor nagy eséllyel figyelemfelkeltők sem leszünk. Ergo, mégsem szólunk sok emberhez.
Mégsem ugyanaz az egyenlet vége: ha ugyanis bevállalunk egy merészebb kampányt, akkor mindenképp emlékezetesebbek maradunk, és még ha csak egy kisebb közönséget érünk is el mint vásárlót, az egy elkötelezettebb közönség lesz.
Míg egy unalmas, tizenkettőegytucat kampányra senki nem fog emlékezni, és a megtalált célközönségben sem alakul ki kötődés, a termék egy rövid életút után észrevétlenül múlik ki.
A kreatív ügynökség meg ott marad kiégve, az örök talánnyal: de legalább meg sem próbáltuk...
A Fiat Multiplának viszont még ma is van rajongótábora, akik várják a visszatérését.
Visszatérve
Mármint a járt úthoz. A lényeg, hogy lehet, hogy ez a jó út. Az elején. Aztán majd alakul. Mert úgysem lehet grammra megjósolni a jövőt. Az élet és a piac dinamikus színtér, adoptálódni kell. Ha segít minket, használjuk ki a bejáratott utakat. Ha pedig láthatóan akadályoz, hagyjuk hátra őket.
Én azt mondom, a bátorság mindig a jövő felé tett lépés. A jövő pedig azért fontos, mert mindenki úgyis arrafelé sodródik. Te inkább legyél már ott, hogy tudják, merre kell menni, mutasd te az utat!
A nulláról épülő márka
Egy új, a már bejáratott brandedtől teljesen külön kezelt márkát a nulláról kell felépíteni. Aztán, hogy a 0-100-as sprint milyen gyors lesz, az nagyban függ a járt út kontextus helyes értelmezésétől. A befektetett munka tekintetében lehet, hogy több lesz, de nem feltétlenül.
Mert az almárkához is ugyanúgy le kell gyártani a specifikus brand asseteket, kommunikációs elemeket, csak itt az identifikáció egy már ismerős keretben történik. Itt az energia nagy része arra megy, hogy elkülönítsük magunkat – hogy egy hasonlattal éljek – a szüleinktől, az osztálytársainktól.
Meg kell mutassuk, kik is vagyunk mi a magunk jogán. A madárnak ki kell küzdenie magát a tojásból. Egy új márka és új hangvétel esetén viszont egyértelműen látszik, hogy új fiú/lány jelent meg az osztályban – hogy a hasonlatomnál maradjak. Ha elég karakteres, mindenki viszonyulni fog hozzá valahogyan. Az új szereplő bejelentkezik a maga helyére a hierarchiában.
Tehát a recept?
Nincs egyértelmű recept. Hogyan is lehetne? Kérdések vannak, amiket fel kell tenni. És legelőször nekünk, mert ezek a kérdések úgyis fel lesznek téve, a piac könyörtelenül neki szegezi majd őket vadonatúj márkánknak, és előbb-utóbb válaszokat kell adnunk rájuk. Lehetőleg érvényes válaszokat. Jó, ha van a tarsolyunkban már néhány frappáns ötlet ezeknek a helyzeteknek a kezelésére. Dönteni úgyis a piac fog, de készüljünk fel, csináljuk meg előre a házifeladatot, és segítsünk neki a döntésben!
Ha szeretnéd, hogy segítsünk neked ebben a folyamatban, keress minket! Márka-auditunk és brandworkshopjaink segítenek feltárni a meglévő vagy leendő márkádban szunnyadó potenciált, elhelyezzük azt a feltárt kontextusmezőben, megkeressük a járható utakat a kommunikációd számára.
Senior grafikusunk tollából.


